Budapest Park Concert Dropkick Murphys Irish Culture Irish Music

Kelta punk a Parkban – 2024-ben érkezik a Dropkick Murphys!

A huszonnyolc éves pályafutással a háta mögött még mindig az újdonságokat kutató Dropkick Murphys csapata nem fél kísérletezni, és a műfaji korlátokat még hírből sem ismerik. Kelta gyökerekkel átszőtt punk rock zenéjük ráadásul élőben még vadabb, mint amire számítanánk. Június 11-én szinte napra pontosan 10 év után újra a Budapest Parkban állnak színpadra.

fotó: Emanuela Giruano

A zenekar 1996-ban alakult Massachusetts államban, a kelta hangzás pedig nem véletlen, hiszen Boston híres az összetartó ír közösségéről. A kezdetekben egy haverjuk borbélyüzletének alagsorában próbáltak, de a helyiközönség hamar felfigyelt rájuk. Első nagylemezük 1998-ban jelent meg Do or Die címmel, amelynek producere a Rancid gitáros-énekese, Lars Erik Frederiksen volt. Innentől nem volt megállás: az évtizedek óta termékeny csapat összesen tizenkét stúdióalbummal büszkélkedhet, ebből négy egymást követő lemezük (Going Out In Style, Signed and Sealed in Blood, 11 Short Stories Of Pain & Glory, Turn Up That Dial) a Billboard albumlistájának top 10-ében debütált, csak úgy, mint a 2005-ben megjelent The Warrior’s Code. Utóbbi egyébként aranylemez is lett, ami nem csoda, hiszen ezen szerepel a közel dupla-platina minősítést elért közönségkedvenc klasszikus, az I’m Shipping Up To Boston című dal is, ami nem mellesleg Martin Scorsese Oscar-díjas filmjében, A téglában is felcsendült.

A bostoni zenekar elképesztő pályát jár be annak ellenére, hogy zenéjük súlyos, és egyáltalán nem mondható könnyen befogadhatónak. Mégis kiválóan lavíroznak a kemény hangzás és a klasszikus ír zene dallamossága közt. Az évek során bizonyították, hogy ennek a különleges egyvelegnek bőven van hallgatósága – dalaik több mint félmilliárd streamet generáltak, és több mint nyolcmillió lemezt adtak el világszerte, miközben sorra teltház előtt lépnek fel, kontinenseket átszelve. A Dropkick Murphys híres a masszív, acélos koncertjeiről, a színpadon ugyanis ennyi idő után is olyan kirobbanó energiával zenélnek, mintha még most is egy pincében játszanak. A különbség annyi, hogy mára tízezres tömegek előtt teszik ugyanezt. Az élőzene olyannyira lételeme a zenekarnak, hogy 2020-ban, a lezárások időszakában az egyik első olyan együttes voltak, akik streaming koncerttel lepték meg a rajongóikat – hiszen a Szent Patrik-nap nem maradhatott el! Ezt 2021-ben is megismételték, “St. Patrick’s Day Stream 2021…Still Locked Down” című műsoruk a Pollstar Livestream listáját is vezette. De a meglepetéseknek itt még nem volt vége: 2022-ben egy teljesen akusztikus albummal rukkoltak elő, amit aztán ültetett koncerteken, színházakban mutattak be. Idén pedig meg is érkezett a folytatás, az Okemah Rising – mindkét album különlegessége, hogy az amerikai folklór legkiemelkedőbb alakja, Woody Guthrie (1912-1967) soha nem publikált dalszövegeit zenésítették meg. Nem mellesleg neki köszönhető a korábban már említett I’m Shipping Up to Boston szövege is, ami most egy új átdolgozásban kapott helyet az anyagon.

A Dropkick Murphys tehát szüntelen lendülettel halad előre, és a “csendesebb” albumok után egy ízig-vérig hangos koncerttel térnek vissza Budapestre, június 11-én a Budapest Parkban. A jegyértékesítés december 15-én 10:00-kor indul.

Dropkick Murphys event: https://www.facebook.com/events/730325621950196/

Also